Még a frissítésen sincs túl a jelenleg futó harmadik, F15 kódú X5-ös, de az RM Car Design már Photoshop-pal próbálgatja összerakni a következő, G05-ös kódjelű következő generációt. Látványosan sokat merítettek az új 7-es sorozatból és halvány hasonlóságot mutat a nemrég bemutatott Maserati Levante SUV-vel, ami talán a Vision Future Luxury koncepcióról érkezett fényszórók miatt lehet. A LED technika minden eddiginél szabadabb kezet nyújt a tervezőknek, ez azonban még a szériaautók lámpáinak méretén még nem látszik meg.BMW-X5-G05-rear-renderingElképzelésük szerint az új X5-ös könnyedebb formát kap, hangsúlyosabb gépháztetővel és hatalmas vesékkel az orrán, amik természetesen önmaguktól nyílnak és záródnak majd. Megmaradt viszont az első kerék körüli légfolyosó kilépőnyílása az első sárvédők, amit akárcsak a luxuslimuzin esetében, króm vagy fényes fekete betétekkel hangsúlyoznának. Még nem tudhatunk sokat a 2020-ban érkező X5-ösről, de annyi biztos, hogy picivel könnyebb lesz a szénszál erősítésű műanyag vázelemeknek köszönhetően, a motorválaszték pedig nagyjából változatlan marad, esetleg egy újabb hibrid variánssal bővülhet.