Frank van Meel, az M GmbH igazgatója szerint az ilyen különleges kiadások, mint amilyenek az M3-asok eddigi összes generációjából készültek az elmúlt 30 év során, fejezik ki igazán, hogy miről is szól a márka és miket kell tudnia egy M-es BMW-nek.

1988-ban jelent meg az E30 M3 Evolution, melynek 2,3 literes négyhengeres motorja már 220 lóerős volt, tehát 25-tel erősebb, mint az első változatok. Ehhez a teljesítményhez módosították a szelepeket, a vezérműtengelyt és a dugattyúkat is, valamint a súlycsökkentés érdekében vékonyabb üvegeket használtak és az átdolgozott első légterelő mellett nagyobb hátsó spoilert is kapott. Két évvel később, ’90-ben jelent meg az E30-asok csúcsa, a Sport Evolution, melynek motorja 2,5 literesre nőtt, teljesítménye elérte a 238 lóerőt. A súlycsökkentés itt is fontos szerepet játszott, az eddigiek mellett állítható első splittert és hátsó szárnyat kapott, de még a csomagtérfedelét is könnyebbre cserélték. A 600 darabos limitált széria színválasztéka a feketére és a pirosra szűkült, 16 colos Nogaro szürke BBS felniket kapott a beltérben gazdagon használták az alcantarát az üléseken, a kormányon, váltógombon és a kéziféken is, a sportülések mellé piros biztonsági öveket párosítottak

1995-ben mutatkozott be az E36 M3 GT változata, aminek gépházteteje alatt egy 2.990 köbcentis sorhatos dolgozott a szívó oldalon Vanos-szal és 286 helyett 295 lóerővel, néhány megoldásával már előrevetítette az újabb 3,2 literes erőforrást. Nulláról 100 km/órás sebességre 5,9 másodperc alatt gyorsul a 350 példányban gyártott GT. A látványos hátsó szárny és az állítható splitter mellett alumínium ajtókat kapott. Lehetett rendelni ezüstben és British Racing Green színben is, a legtöbb darabot utóbbi színnel fényezték, az utasteret karbon betétekkel, alcantaraval és Mexico zöld bőrrel borították.

Minden idők legjobb M3-asát, a CSL-t 2003-ban mutatták meg a nagyközönségnek, a szuperkönnyű kupé őse a korai ’70-es években született E9-es kódjelű 3.0 CSL, mely számos hosszútávú versenyen is kiváló eredményeket ért el. Számos súlycsökkentő megoldás, melyet ma is használ a BMW ezen az autón mutatkozott be. Az E46 M3 CSL-nél már szénszál erősítésű műanyagból készült a középkonzol, az ajtók belseje, a tükrök és a tetőpanel. Az ultrakönnyű 19 colos felnikre Michelin Pilot Sport Cup gumik kerültek. Ahogyan a korábbi generációknál, úgy itt is vékonyabb üvegből készültek az ablakok, a karosszéria egyes elemeit könnyebb és aerodinamikusabb darabokra cserélték. Az utastérben két kagylóülés kapott helyet, az alcantara borítású háromküllős kormányon egyetlen M gombbal lehetett aktiválni a menetstabilizáló rendszer sportosra hangolt, M Track üzemmódját. A legendás S54B32-es motor itt 360 lóerős és 4,8 másodperc alatt ugrik 100-ra, a Nürburgringen ma is tiszteletre méltó 7:50-es időt futott.

Mindössze 150 darabot gyártottak az M3 GTS-ből, melynek minden darabja kivétel nélkül narancssárga színűre fényezett, motorházteteje alatt pedig a 4 literes szívó V8-as 4,4 literesre emelt lökettérfogatú, 450 lóerős változata dolgozott. Minden eddiginél nagyobb figyelmet fordítottak arra, hogy lefaragjanak az E92-es súlyából, ezért a hátsó ülések helyére bukócső került, a kagylóülések könnyű szerkezetesek, alapesetben sem klíma, sem rádió nem járt az autóhoz, utóbbi helyét pőre műanyagfedél takarja. Ennek köszönhetően közel 200 kilót fogyott a szériaváltozathoz képest. Az iDrive fedélzeti rendszert még csak nem is volt rendelhető az utcán is használható pályaautóhoz. Testvérváltozata a négyajtós M3 CRT, mely 67 darabos példányszámával az egyik legritkább új BMW.

A legújabb sportmodell az F82 kódnév alatt futó M4-esből készült 700 példányban gyártott M4 GTS, melynek minden darabja nem sokkal a premierje után már el is kelt. A háromliteres biturbó sorhatost a vízbefecskendezéses technológiával – mely a szívócsőben áramló levegő hűtésével javítja a töltést – 431-ről 500 lovasra erősödött, 3,8 másodperc szükségeltetik a 100 km/órás sebesség eléréséhez és 7 perc 38 másodperc alatt fut körbe a Nürburgringen. Elődjéhez hasonlóan kagylóülések, bukócső, tűzoltó készülék és akár többpontos övek fokozzák a versenyautós hangulatot. Ezen a modellen mutatkozott be a BMW új dizájnú OLED hátsó lámpája, ami később több modellen is feltűnhet, a rendelhető extrák között szerepel a karbonfelni is, ha valaki túl nehéznek találná a Styling 666-osokat.